Lovam, akivel most tanulunk egy arab telivér kanca. Szili barátom (Zerinváry Szilárd) alatt járt már az Adriai-tengernél, velem pedig bejárta az Alföldet a Kiskunságtól a Hortobágyig. Van már a lábában néhány kilóméter és némi tapasztalatot is magára szedett már. Szóval látott már ezt-azt. 

Rendkívül készséges és tanulékony ló. Nagyon finom segítségekre reagál. A terepen sem hisztis, bátor és érdeklődő. Azonban mindig problémás volt, hogy kicsit merev, főleg vágta-jármódban. 

Amióta Sanyi bácsival dolgozunk, minden foglalkozás alatt észrevehetően javult. Sőt! Nagyon sokat javult, azonban a vágta-átmenetnél és utána a vágtánál megmaradt feszessége.

–

Újra edzés és közben szakad az eső. Mára 7 mm-t jeleztek az időjós portálok, de már vagy 17-nél tartunk. Mindegy dolgozunk, mert ezek a napok megszenteltek. Azt már korábban észrevettem, hogy ez a ló szeret előre menni, egyenesen törekszik előre. A feszesség azonban állandóan jelen van.

Sanyi bácsi azon a véleményen volt, hogy a pálcás zabla, amit használunk túl kemény. Meglátta, hogy van nekem oliv-zablám is, és elmondta, hogy az ilyen kezdő lovaknak Németországban ő elsőként valamilyen megfelelő, puha olív-zablát választott. (Persze ott volt/van választék!) Cseréltünk hát, és ez alkalommal egy puha olív-zablával kezdtük meg a munkát.

Minden megváltozott! Az állítások és a hajlítások finomabbak, az átmenetek simábbak lettek és az elengedett állapot elérése is sokkal gyorsabban ment. A cavaletti felett is szebben lépett és ügetett át a ló. Járása , ügetése rugalmasabb, vágtamunkája nyugodtabb lett. A végén a kis arabon is éreztem, hogy most meg van elégedve, jól érzi magát. Én pedig ismét tanultam.

Egy zabla miatt. (Vagy Sanyi bácsi miatt...)