(Ha először olvasod, kezdd itt és itt!)
Lépésben indítás:
A csizmák a ló két oldalához simulva nyugszanak, a csípő meghúzásával és a csizmák enyhe zárásával (a ló testén nyugvó csizmákkal finoman nyomást gyakorlunk a ló oldalaira)* késztetjük a lovat az előre lépésre. Passzív kézzel lovagolunk. (A szárhoz nem nyúlunk, pláne nem húzzuk hátra! Tehát a ló fejét sem állítgatjuk, nem hajlítgatjuk, nem próbáljuk összeszedni!**) Hagyjuk hogy a ló a nyaka kinyújtásával megtalálja az egyensúlyát, miközben folyamatosan ütemesen léptetjük előre. Nem engedjük meg, hogy elsiessen illetve megálljon. Folyamatosan léptetjük, míg el nem érjük, hogy a ló nyugodtan és folyamatosan ütemesen előre lépjen. (5 percben elégnek kell lennie)
(ábra a Lovaglás és Hajtás c. könyvből: látható, ahogyan a ló a nyakát előrefelé nyújtja, a szár laza, az ülés korrekt, a fiatal ló hátát kímélendő, némiképp könnyített )
A léptetés a négyszögben gyakorlatilag egy aktív előrelovaglás, mikor is a hevedernél nyugvó csizmával finom csizmasegítséggel (alsó combsegítséggel, azaz lábszárszorítással) azt kérjük a lótól, hogy lépjen mélyebben maga alá. Fontos, hogy ez a segítség csak mindkét hátsó láb felől egyszerre rövid ideig érje a ló oldalát, ezáltal mintegy méginkább késztetve a hátsó lábak lépésének megnyújtására, a lábinga erőteljesebb előrelendülésére. Fontos, hogy a csizmasegítséget mindkét oldalon egyszerre gyakoroljuk, de csak addig, amíg a kívánt hatást el nem érjük (a ló a kívánt tempóban és ütemben egyenletesen halad előre. Ha a gyakorlatot helyesen hajtjuk végre, a fiatal vagy kezdő lónál a nyak előre-lefelé megnyúlik, mivel a ló így keresi és találja meg a lovas alatti egyensúlyát. Eközben a hát felfelé domborodik – amit az ülésünkkel is érzünk –, ezáltal egyfajta híd képződik a nyak és a hátsó lábak között. (Képzettebb lovaknál a fej és a nyak a léptetés hatására magától feligazodik, de ez az összeszedett ló egyensúlyával inkább van összefüggésben mint a léptetéssel magával.)
---------------------------------------
A tanítvány megjegyzései:
* Ez esetben is alapelv a fokozatosság: először megpróbáljuk a lábszárunk izmait megfeszíteni, s ezáltal előrelépésre késztetni a lovat (ez egyébként nem egyszerű, eleinte a térd inai és a felcomb is meg fog feszülni, de gyakorolni kell), ha erre nem reagál, akkor a felcomb izmait is megfeszítjük, azaz a csizmák zárásának mértékét növeljük, s ha erre sem, akkor a sarkak érintésével késztetjük előremozgásra a lovat. A pálcát meg sem említem, régen rossz, ha ahhoz kell nyúlni (kiegészítés: finom pálcasegítség persze elfogadható, de az esetek többségében mire eljutunk odáig, hogy a képzett lovas önállóan, segítség nélkül lovagolja a fiatal lovat, addigra már a lónak ismernie kell a csizmasegítségeket, így a csizmák zárására előre kell lépnie)...
**A kéz jelen esetben velemenő, és folyamatosan engedő. Cél, hogy a ló a lovas miatt megváltozott egyensúlyát újra megtalálja, s azt újra felvegye. Ez csak akkor lehetséges, ha a nyakával, fejével előre, oldalra tud nyújtózni, ezért sem szabad belenyúlnunk ilyenkor a szárba, mert akkor megzavarnánk az egyensúlyát kereső lovat.
Másrészt ez a mozzanat eleinte azért is fontos, hogy az oktató leellenőrizze tanítványa ülését. Ameddig a lovas ülése nem kifejezetten jó, addig a szárkezelés is szükségszerűen helytelen lesz. A helyes szársegítség és szárkezelés alapja a független, biztos ülés.
Lejegyezte: Solymosi Bertold
