Elgondolhatatlan ajándék az élettől, hogy egy nagyon szűk baráti társaságban minden hétfőn délelőtt Sallay Sándortól vehetünk idomító és lovagló leckéket. Ez a délelőtt sok-sok beszélgetéssel és tanulással telik.

Sokat gondolkodtam már azon, hogy miként oszthatnánk meg a vele töltött órákból legalább némi kis információt, hogy mások is részesei lehessenek örömünknek. Arra jutottam, hogy megpróbálok esténként néhány olyan gondolatot megfogalmazni, márcsak azért is, hogy ne maradjon bennem. Például ez, a magyar "ló-holokauszt", ahogyan ő maga fogalmazta (itt).

Ma beszéltünk erről Sallay Sanyi bácsival edzés előtt. A 60-as évek elején még több mint 300 000 ló volt az országban. Aztán megindult a "ló-holokauszt", ő így szokta megfogalmazni, amikor is az elvtársak eldöntötték, hogy nincs szükség ennyi lóra. És vitték őket a vágóra, vagy adták el exportba. Nem csak a selejtet, hanem pl. a 100 napos képzés utáni belovagolt lovakat is. Nem csak a kisebb téeszekből, hanem pl. Bábolnáról is. Onnan hetente hajtották el szinte válogatás nélkül a bábolnai arab (!) csikókat lábon a győri vágóhídra..

Amit nem tudtak a csikósok, s belovaglók "útközben" a helyi, s mindenhonnan érkező parasztokkal, kupecekkel elcserélni sodrottakra, s hidegvérűekre, az ment a kés alá...

Az olaszok és a németek pedig vágóáron vették át azokat az alapképzésen átesett lovakat, amelyeket később továbbtréningeztek, vagy ha olyan volt, akkor bevonták valamelyik fajta tenyésztésébe.

Ezzel az elvtársak gyakorlatilag egycsapásra kivégezték az ekkor már hosszú ideje sikeres magyar lótenyésztést. Arról nem is beszélve, hogy számtalan örkénytábori lovaglótanár, vagy rendszeridegen lovassportoló (azok közül, akik itthon maradtak szerencsét próbálni) ekkortájt meg kellett elégedjen fuvarosi, vagy más, képzettségükhöz és tehetségükhöz méltatlan munkával. Ilyenek voltak ezek az idők. (És úgy néz ki, ilyenek ma is...)