Az első fogatos posztunkban feldobtuk a témát, most rácsapunk az ott feltett egyes kérdésekre. A legalapvetőbbel kezdjük: miért természetellenes a ló számára, ha kocsi elé fogjuk? Miért nem elég, ha rádobunk egy hámot, odakötözzük valahogy a fogat elé, aztán hajrá? (Ez sokaknak talán meglepő lesz, hiszen mindössze ennyinek látják a befogás folyamatát, pedig...)

A ló egy csordában legelésző zsákmányállat - volt néhány ezer évvel ezelőttig, az ebből adódó viselkedését, reakcióit azonban a mai napig nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha valamit tanítunk neki, majd elvárunk tőle. Ez a tétel természetesen vonatkozik minden olyan cselekvésre, ami elüt a ló természetszerű életmódjától (magyarán a csoportos legelészéstől), így a fogatba való betanításra is.

A ló természetéből adódóan fél a szűk helyektől, a korlátozottságtól. Éppen ezért nem rajong azért sem, ha mindenféle szerszámokat aggatunk rá, beszorítjuk két rúd közé és megmondjuk neki, merre és milyen gyorsan húzza azt a nagy, (rosszabb esetben) hangosan zörgő valamit. 

Ahhoz, hogy ezt mégis gond és ellenkezés nélkül végrehajtsa, elengedhetetlen a fokozatosság. Minél többször szerszámozzuk fel a csikót (akár munka nélkül is), szoktassuk rúd mellé, a futószáras kiképzés során pedig alkalmazzunk duplafutószárat. Utóbbira különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a fogatba tanításkor, hiszen jóval szűkebb a nyújtható segítségek skálája, mint nyeregből. A lónak már azelőtt tökéletesen kell reagálnia minden szársegítségre, hogy fogatba kerülne, enélkül egy kamikaze akcióval lesz egyenértékű az első befogás.

folyt. köv.