Mikor fogjuk kocsi elé a lovat? Hogyan? Egyáltalán miért? Milyen problémákkal kell szembenéznie annak, aki belevág egy ló fogatba tanításába? Miért természetellenes ez a lónak? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket fogunk feszegetni a blog "fogatos rovatában".

Persze a spanyol viaszt nem itt találjuk fel, sokan sokféleképpen foglalkoztak már a témával, a XXI. század lovasai számára talán mégis könnyebben emészthető egy-egy rövid bejegyzés egy blogon, mint adott esetben egy több száz oldalas, olykor nehéz nyelvezetű könyv végigböngészése. (Nem, ezeknek a posztoknak a végigolvasása természetesen nem ment fel a szakirodalom, így a magyar fogatkultúra alapjainak ismerete alól.)

Abonyi Imre, a magyar "hajtókirály" 

Úgy gondolná az ember, hogy a poszt elején feldobott kérdésekre adott válaszok a lovas alapműveltség részét képezik. Ehhez képest naponta találkozunk fizikailag-szellemileg megtört, kocsi előtt dolgozó fiatal csikókkal, a kocsistól való rettegésükben levegőt is csak óvatosan vevő lovakkal. (Sajnos) sokan a tisztelet elsőfokú megnyilvánulását (értsd: félelem) tekintik a lovas-ló együttműködés munkakapcsolat alapjának, ezt éreztetik minden pillanatban.

Egyre inkább háttérbe szorul a ló, mint munkatárs, előtérbe nyomul a ló, mint eszköz. "Minél előbb fogom be/minél többet verem/minél többet dolgozik, annál kevesebb bajom lesz vele." Eme nagyszerű mottó mentén lovak tömegét tesszük nyomorékká fizikailag és szellemileg egyaránt, majd küldjük a vágóhídra, mint elhasználódott alkatrész.

Valahol, valamikor elveszett a ló tisztelete. Keressük meg!

Folyt. köv.